Árnyékolástechnika – Árny-Véd Kft.

Építőipari céget vezetek, az irodánkba új szalagfüggöny készítésére volt szükségünk Budapesten. Irodába, munkahelyre szerintem a lehető legjobb, leglátványosabb és legkevésbé problémás megoldás a szalagfüggöny, valahogy „irodásabb” a hangulat tőle.

A nagy üvegfelületeken nehézkes lenne a függöny kezelése, már csak a méretek miatt is, aztán ott a takarítás, leszedés, felrakás gondja, szóval sokkal praktikusabb egy ilyen szalagfüggöny. Az Árny-Véd Kft. meg két másik cég merült föl a tanácskozáson, velük kedvezőek voltak a tapasztalataink, amikor elromlott redőnyöket jöttek javítani és cserélni. Versenyeztettük őket, azaz mindhárom cégtől kértünk árajánlatot online. Hamarosan befutottak az ajánlatok, egyik a másik után. Volt mit-mivel összehasonlítani.

Végül az Árny-Véd Kft. nyert, ők voltak a legszimpatikusabbak és legjobb ár-érték arányúaknak is ők tűntek. A vállalási időben is ők nyertek. A munkatársaimmal közösen megbeszéltük az árnyalatot is. Nem akartam rájuk erőltetni az ízlésemet (már ha van), de igazából ebben sem volt hosszú vita. Csak férfiakból áll a gárda, akiknek inkább a praktikum és a használhatóság az elsődleges. Az esztétikum is fontos persze, de csak ezek után. A kalkulált ár pláne tetszett. Megkötöttük az Árny-Véd Kft-vel a szerződést a szalagfüggöny elkészítésére és szakszerű felszerelésére. A megbeszélt napon felkerült a szalagfüggönyünk a budapesti irodánk ablakaira. 2 év garanciát kaptunk, de elnézve a minőséget, sok évig nem lesz gond a szalagfüggönyeinkkel. Ajánlanám mindenkinek a céget, mert korrekt munkát végeztek piacképes áron. Weboldaluk: www.redony-ajto.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük